Forex Bázis

 

 

 

 

Az Én hatalma

Mindent okkal teszünk. A tetteink mögötti okok pedig nagyrészt tudatalattiak. Ha meg akarunk változtatni egy viselkedésmódot, először tudnunk kell az okot, a mögöttes célt, és meg kell vizsgálnunk, vajon ez a cél, ez a feltételezés segít-e bennünket abban, amit tenni akarunk.

A legtöbb hiedelem és szabály, amely most a viselkedésünket irányítja, még kisgyerekkorunkban alakult ki. Ezek túlnyomórészt tudatalattivá váltak és hatással vannak arra, hogyan reagálunk dolgokra. Legtöbbjük továbbra is a segítségünkre válik, de néhány közülük már elvesztette az értékét.

Unokaöcsém, Lukács még nem tudja, hogy a forró tűzhely megérintése fájdalmas. Egyszer majd megégeti magát és onnantól kezdve már meglesznek a saját reflexei, gondolatai a forró dolgokról, melyek majd irányítják a viselkedését és ezáltal megóvják a megégéstől. Nem feltétlenül fog emlékezni ezekre a kiskori tapasztalatokra, de ezek az új berögződések továbbra is vezérlik őt hátralévő életében.

Ha a deviza kereskedésről van szó, a legtöbb, amit eddig tanultunk és a sikerről alkotott berögződéseink helytelenek.

Ha kereskedünk, ilyennek kell lennünk:

  • Gyorsnak kell lenni, hogy időben rövidre szabjuk a veszteségeket.
  • Rugalmasnak kell lenni, az örökké változó információáradat miatt.
  • Vedd át a vezetést a piactól, ahelyett, hogy megpróbálod irányítani.
  • Meg kell barátkozni a bizonytalansággal és a kockázattal.

Mit tanítottak nekünk a sikerről?

  • Ne legyünk linkek, lógósok.
  • Legyünk határozottak, ne pedig ingatagok, döntésképtelenek.
  • Nálunk legyen az ellenőrzés.
  • Mi irányítsunk.
  • Irtsuk ki a bizonytalanságot.

Nem nehéz észrevenni, hogy amit az élet más területein a sikerről gondolunk, az a forex kereskedelemben ellenünk fog dolgozni. Nézzünk meg néhány egyéni viselkedést a kereskedelemben.

Milyen gondolatok vezethetnek ahhoz a viselkedéshez, hogy nem zárjuk le a veszteségeket és nem állunk meg?

  • Veszíteni rossz (Ha veszítek, akkor egy vesztes vagyok).
  • Tévedni rossz (Ezt mind megtanuljuk az iskolában!)
  • Irányítani, ellenőrizni akarunk.
  • Mindig igazam kell, hogy legyen, mivel maximalista vagyok.

A hozam megragadásához, megtartásához pedig ezek a gondolatok vezetnek:

  • A félelem, hogy elveszítjük, amink van (ismét csak az a gondolat, hogy veszíteni rossz).
  • Jónak kell éreznünk magunkat („Nem vagyok elég jó”).

Végül pedig úgy gondolom, hogy kereskedőként folyamatosan harcolunk, hiszen jónak akarjuk érezni magunkat és a piactól várjuk ennek megerősítését. Vonakodva fogadunk el egy veszteséget, hiszen úgy gondoljuk, az rossz dolog és növeli a félelmünket, miszerint rosszak (azaz vesztesek) vagyunk. Megragadjuk a nyereségeket, mert kétségbeesetten hajtunk mindent, amit alátámasztja, hogy jók vagyunk.

Ha megingathatatlanul hinnénk abban, hogy jók vagyunk, akkor nem a piactól várnánk a megerősítést; egyszerűen csak keresünk valamit, amiről úgy gondoljuk, nincs meg bennünk. E probléma megoldására ki kell építenünk egy olyan a meggyőződést, hogy már tökéletesek vagyunk és el kell távolodnunk a piacra való rászorulástól és máshol kell igazolást keresnünk.
 

Kövess minket Facebook-on!

Ingyenes Forex E-book

Kattints a címre és legyen tied az ingyenes e-book, amelynek segítségével betekintést nyerhetsz a devizapiacok rejtelmeibe.

Belépés

Jegybanki alapkamatok

Jegybank   Alapkamat  Következő ülés
FED FED 0,00%-0,25% 2012/03/13
EKB EKB 1,00% 2012/02/09
BOE BOE 0,50% 2012/02/09
SNB SNB 0,00% 2012/03/15
RBA RBA 4,25% 2012/02/07
BOC BOC 1,00% 2012/03/08
RBNZ RBNZ 2,50% 2012/03/07
BOJ BOJ 0,10% 2012/02/14
MNB MNB 7,00% 2012/02/28