Tőzsdei pszichológia – Kapzsiság és félelem

A sok technikai és fundamentális elemzői eszközön felül van még egy tényező, ami rendkívül fontos és az emberek általában túlértékelik- saját maguk.

Teljesen mindegy milyen jó stratégiád van, a kereskedés során az érzelmeid folyamatos hatása alatt állsz, ami befolyásolni fogja a tőzsdézésed végső eredményét. Végső soron megfogalmazhatjuk úgy is, hogy az érzelmek mozgatják a piacokat. Ahhoz, hogy profitot tudj csinálni a mások érzelmei által generált mozgásokból, meg kell tanulnod felismerni a mozgás mögött meghúzódó hangulatot éppúgy, mint a saját érzelmeidet és kordában tartani őket.

Kapzsiság

Ahogy az árfolyamok emelkedni kezdenek, természetes, hogy egyre nagyobb figyelmet vonzanak és ahogy egyre több ember kapcsolódik be a rallyba, az árfolyam-emelkedés is felgyorsul. A tapasztalatok alapján az emberek gyakran összekeverik a számla-egyenleget (account balance; vagyis az a pénz, ami a számlájukon van) a számlán lévő tőkével (account equity; vagyis a számlán lévő pénz plusz pozíciók eredménye). Úgy könyvelik el a potenciális nyereségüket, mintha már realizálták is volna azt. Ennek köszönhetően gyakran az alapvető trendfordulós jeleket sem veszik figyelembe.

Továbbá azok, akik elmulasztották a korai lehetőséget még a trend kezdetén, megigéződnek a rally hosszától és erejétől. De a kései beszállás kockázatos játék, mivel akik már korán beszálltak, előbb-utóbb lezárják pozíciójukat és elrakják a profitot. Egy kicsit jelen van a „kinek lesz igaza” tényező is, mivel aki még akkor is vesz, az magasabb áron teszi és egy olyan eladótól, akinek oka van feltételeznie, hogy a mozgás hamarosan véget ér.

Félelem

Amint az árak esni kezdenek, félelem és pánik uralkodik el az embereken. A félelem az egyik legalapvetőbb érzelmünk, ami megmagyarázza, hogy gyakran miért esnek gyorsabban az árfolyamok, mint ahogy emelkednek. Ilyenkor a longosok megpróbálják a lehető leggyorsabban lezárni a pozíciójukat, továbbá az árfolyamesést látva a shortosok is kezdenek beszállni a megbízásaikkal. Amikor a későbbiekben ezeket a short pozíciókat is lezárják, hogy realizálják a profitokat, időszakos rallyk alakulhatnak ki, amik hamis reményeket kelthetnek.

Ez a tömegmentalitás gyakran okoz piaci egyensúlytalanságot, amiken jól lehet keresni, csak meg tanulni felismerni a jeleket. Mindazonáltal a legjobb módja ezen képesség fejlesztésének a gyakorlás.

Hogyan nyilvánulnak meg az érzelmek a grafikonokon

A piaci érzékenység egyik legfőbb mérője a támasz és ellenállás. Ha az ellenállás elesik több a bika a piacon mint a medve. Ha nem tudja áttörni az ellenállást az árfolyam az azt jelenti, hogy a medvék felülkerekedtek a bikákon. Ehhez hasonlóan ha egy támasz megtartja az árfolyamot, akkor tudjuk, hogy nagy valószínűséggel az árfolyamcsökkenést profit realizációk okozták. Viszont ha elesik a támasz, tudjuk, hogy shortosok kezdenek belépni a piacra és közben a longosok is zárják pozícióikat.

Meg kell tanulnod kezelni az érzelmeidet

Az első lépés afelé, hogy fegyelmezett traderré váljál és uralni tudd az érzelmeidet, az, hogy megismered őket. Ha az eredményeid nem konzisztensek, vizsgáld meg, hogy tényleg betartottad-e a felállított stratégiád szabályait. Ténylegesen az előre meghatározott vételi és eladási jelzéseid alapján kereskedtél-e?

Pár általános „tünetet” ismertetünk:

  • Ha túl korán kiszállsz egy pozícióból, és utána végig kell nézned, ahogy tovább megy az árfolyam abba az irányba, amerre te gondoltad, az a félelem jele.
  • Ha túl sokáig maradsz egy pozícióban és végignézed, ahogy a piac visszaveszi a profitod egy részét, az a kapzsiság jele.
  • Ha nem zárod le a veszteséges pozícióidat és hagyod, hogy a kis veszteségek nagy méreteket öltsenek abban a reményben, hogy talán most már fordul a piac, a kapzsiság jele.
  • Ha túl későn szállsz be egy pozícióba, amikor a mozgás nagy része már nélküled megtörtént, származhat az attól való félelemből, hogy kimaradsz egy mozgásból.
  • Ha túl korán szállsz be egy pozícióba, amikor még a piac nem is adott jelet az irányra vonatkozóan, a kapzsiság jele.
Mindazonáltal a legfontosabb alapszabály, amit semmilyen keretek között ne szegj meg, hogy még mielőtt pozíciót nyitsz, tudjad, hogy hol fogsz kiszállni, ha jó és hol ha rossz irányba megy az árfolyam. Amint a piac reményei és félelmei saját érzelmeiddé is válnak, anélkül, hogy fel lennél készülve rá, hogy milyen szituációban mit kell tenned, elvesztél, mivel egyre kevésbé leszel képes az érzelmi hullámaid között józan döntés hozni.

 

Forex Iskola útmutató

Útmtuató

Regisztráljon< ingyenesen még ma és élvezze Forex Iskolánk új funkcióit! További útmutatót az iskola használatához< erre a linkre kattintva talál!

Kövessen minket!