A teknőcök – Hogyan lett átlagemberekből milliomos tőzsdei kereskedő

Már nagyon rég olvastam a teknőcök történetét, de még ma is inspirál, ha eszembe jut. Hogyan voltak képesek teljesen átlagos emberek (korábbi tőzsdei tapasztalat nélkül) 14 napnyi tréning után sikeres tőzsdéssé válni?

Ha még soha nem hallottál a teknőc kísérletről, tessék pár háttér-információ:

Richard Dennis legendás trader meg volt győződve róla, hogy bárki lehet sikeres kereskedő, ha eléggé elkötelezett és a megfelelő rendszer alapján kereskedik.

Úgy döntött megpróbálja bebizonyítani.

14 nap alatt felkészített egy csoport különböző korú és nemű eltérő oktatási háttérrel rendelkező embert, hogy kereskedjen. És a végeredmény?

A teknőcök 4 év alatt 100 millió dollárt tradeltek össze neki, majd többen közülük szintén legendás kereskedővé váltak.

A kísérlet meggyőzően jól ért véget.

Bárki megtanulhat tőzsdézni, de az emberek 95%-a nem nyer és nem azért mert nem képesek rá, hanem mert alábecsülik a fegyelmezettség szerepét a kereskedésben.

Bárki megtanulhat egy kereskedési rendszert vagy stratégiát, de a legnehezebb az egészben, hogy akkor is alkalmazd, amikor veszteséges kötések sorozata áll már mögötted. Ha nem tudod ilyenkor is fegyelmezetten folytatni a kereskedést, akkor nincs rendszered.

Az egyik teknőc, Curtis Faith azt mondja, hogy nincs titok, ami a sikeres kereskedéshez vezet. Egy egyszerű rendszer, stratégia fegyelmezett végrehajtása, ezen múlik minden és ez mindig is így volt. Minden kereskedési rendszer veszít is, nem létezik olyan, amivel csak nyerni lehet. Ha eljön ez az idő, akkor is következetesen, érzelmek nélkül hűnek kell maradni a stratégiához.

Ő már csak tudja mit beszél, mivel traderként 30 millió dollár keresett a tőzsdén.

Ha érdekel, hogy hogyan kell felépülnie egy sikeres kereskedési rendszernek, akkor ajánljuk neked Curtis Faith: Way of the turtle című könyvét (egyenlőre csak angolul).

De ha úgy gondolod, hogy léteznek titkok vagy tippek, amiknek a segítségével nyereséges lehetsz a tőzsdén, csalódni fogsz.

A teknőcök dollár milliókat kerestek egy 14 napos tréning után – Te képes lennél rá?

Talán nem, mivel az élet egyszerűen nem ilyen – de a lehetőség megvan és talán, csak talán…

 

Forex Iskola útmutató

Útmtuató

Regisztráljon< ingyenesen még ma és élvezze Forex Iskolánk új funkcióit! További útmutatót az iskola használatához< erre a linkre kattintva talál!

Kövessen minket!