Hogyan csökkentsük a "hamis beszállási jelzések" okozta kockázatot

Gyakran van úgy, hogy egy devizapár érvényes információt ad ahhoz, hogy megkezdjük a kereskedést, azonban néhány perccel esetleg órával később azt látjuk, hogy a páros ellenkező irányba mozdul el, mint amerre a belépési pontunktól számoltuk.

Habár nem lehetünk biztosak afelől, mi fog történni a piacon, van rá mód, hogy kiszűrjük a hamisan kecsegtető belépési pontokat.

Nézzük meg a továbbiakban a napi EUR/USD árfolyam alakulását:

Tudjuk, hogy az devizapár azóta hanyatlik, hogy elhagyta a 200 napos mozgóátlag szintjét, és ezen grafikon idején az euró gyenge, a dollár pedig erősnek számít. Ilyen esetben általában az eladás lehetősége foglalkoztat bennünket, erre pedig akkor kerülhet sor, amikor az árfolyam áttör egy korábbi mélypontot.

Az ábrán 2 ilyen van, melyeket kettős kereszttel jelöltünk. (#1, #2)

A második példán (#2) azt figyelhetjük meg, hogy az árfolyam benézett a korábbi napi minimum alá, de mégsem sikerült a korábbi mélypont alatt zárnia...mivel éppen csak beszúrt az említett minimum alá, azonban végül nem zárt alatta. Ugyanis miután az árfolyam rövid beszállási jelet generált, az ár gyorsan feljebb csúszott. Így a belépési jelzés, annak ellenére, hogy érvényes volt, hiszen áttörte a támaszértéket, kiderült, hogy csak átmeneti, hamis belépési pont.

Az első példában azt láthatjuk, hogy a gyertya alacsonyabban zárt, mint a korábbi minimum, szemben a korábban tárgyalt példával, ahol az áresés csak átmeneti volt. Bár mindkét belépési jel valódinak bizonyult, a kettő közül az első a szembetűnőbb. Ennek az az oka, hogy egy zárás a korábbi minimum alatt azt mutatja, hogy az eladók elég erősek voltak ahhoz, hogy ne csak a korábbi minimum árat érintsék meg, hanem ez az erő kitartson a napi zárásig is.

Tehát ha be akarunk szállni egy ügyletbe, és egy gyertya a belépési szintünk alatt (támasz) zárt egy lefelé tartó trendben, vagy egy emelkedés után meghaladja a belépési szintünket (ellenállás) a felfelé mutató trendben, akkor a kijelölt szint alatti vagy feletti zárás megerősíti a belépési pontunkat.

Tartsd észben tehát, hogy a hamis belépési pont valószínűségének csökkentése a fenti taktikával elérhető, de teljesen nem kiküszöbölhető.

Forex Iskola útmutató

Útmtuató

Regisztráljon< ingyenesen még ma és élvezze Forex Iskolánk új funkcióit! További útmutatót az iskola használatához< erre a linkre kattintva talál!

Kövessen minket!